Őrtüzek fénye fest jelet az égre
Él még Csaba népe!
Zsarnoka előtt sosem hullt térdre
Székely büszkesége
E tüzekben felizzik hite és reménye
Hogy szabad lehet végre…
Ősi Turul szobrunk porba döntöttétek
Ti - sötétlelkű, barbár, hitvány emberek
Akik a szabadság eszméjétől oly rettegve féltek
Kik nem érthetitek a sólyomlelkeket!
Hun örökségünk ez a sólyomlélek
Mit magyar szíveinkből kiűzni nem lehet
Jelképét hiába taszítjátok mélybe
Felfestik az égre azt a fellegek!
Győzhetetlen nemzet lesz Sólyom büszke népe!
Táltosok jövendölték ezt egykor nekünk
Bár sokan akartak megtörni, veszve látni
De megmaradtunk, mert lelke bennünk él, s velünk!
Alacsonyabban jár már a Nap,
A reggeli hideg csípi bőrömet,
Sárgába fakul a zöldellő liget,
S a hulló levelek halk nesze követ.
Rozsdásodnak az erdők lombjai,
Őszi díszeikben pompáznak a fák,
A mezőkön, a száraz fű között
Felüti fejét még pár kései virág.
A házunk előtt álló gesztenye
Búcsút int a távolodó nyárnak,
S burokban őrzött összes gyermekét,
Átadja egy jövendő világnak.