Legszebb táj. Miénk e határ!
Dombok, síkságok övezte
szerelem mit érzünk.
Ha fáj is, lelkünk vigaszra talál.
Miénk e határ!
Csodát vár! E nép büszke,
mint hegy ormán fészkelő sasmadár.
Legszebb táj. Miénk e határ!
Remény volt, van, lesz!
Építünk hazánk!
Büszkén nézünk fel rád,
Magyarország!
Síkság, legelő, gulyák.
Dombok övezte szerelem,
ezt érezzük hazánk!
Megosztás sem téphet szét!
Föld, levegő, víz,
egybe forrva kell nekünk!
Vigyázunk rád... alázattal
szolgálva téged, hazánk!
Szép Magyarország!
Erdő mélyén lapuló őzsuta
vár anyjára, mohón kémlelve határt.
Kereplő harsog, sörétes
puska csattanása hallatszik.
Baj van? Vadászok hajtanak, anyám?
Erdő mélyén lapuló őzsuta megremeg...
Anyját félti, kit tán űznek...
Ő még gyerek: egyedül élni fák
takarásában sem mer. Reszket.
Lépeget... Óvatosan, vadász nyomát
kutatva, erdő mélyét kémlelve,
puska kattogását hallgatva.
Anyám! Őzsutád vár!
Erdő mélyén remény éled,
zörög a haraszt... Őzsuta
fejét felkapva szól: Anyám!
Vadász megkímélt? Élhetünk boldogan!
Hirtelen kattanás...
Puska csöve szívére céloz.
Fájdalom!
Őzsuta „messziről" szól már: Anyám!
Erdő mélyén, végig itt vártam Terád!
Hitem töretlen.
El nem vesztem.
Uram, figyelsz,
óvod léptem.
Hiányzik... érzem...
Azok az évek.
Élet. Életem.
A templomban
faragott kisszék
lányomnak...
Őrzöm!
Beszélgetés, halk ima
értünk szól.
Szívem mindig ott van,
Leopold atya...
Ki csendesen mosolyogva
hallgatta érvem,
Isten ölelésében
áldott lépte kísér utamon.
Hiányzik a béke, az,
mit faragott kisszéket nézve érzek...
Ott, akkor, mindig, most!
AGAPÉ