Balogh István versei:
Délibáb virtuális művészeti lap 2018. Ötödik évad/1. szám.
Ébredő puttó
Paletta
rózsa
farkasagyar töve
apró zsolozsmák
sántikálnak
rajzolt iskolában
korom
ikrek a fán
szél himbálja
hurok fényesedik
hajnal meghasad
szélütés kong
hó
gyárkémény sír
zentai villanytelep
svédek csavarognak
dinamók még méhek
én is még élek
korall
bajuszt fest üszög
gyerekkorom
jézuskát esik hóban
és nevetünk
csak ez az éhség
ez az örökös korgás
a kenyérjegy színe
déltengeri hullám
azúr
égi bárány béget
engem épp herélnek
Úristen borotválkozik
voltak-e kurvák
szocializmusban
vér
anyám tollat tép csőr alól
csak kettőt csap
csirke szegett szárnya
de jó a levesben
majd elosztjuk máma
kék
angyalok álmodnak
ördögök számolnak
török gyerek megvágja
magyar gyerek gyógyítja
eltörött a nádi hegedűm
dankó pista fölüvölt
vörösszárnyú keszeget
rőt
vidravas csattan
vasfoga rozsdás
indul a kondás
szeretője csalfa
segge alatt katlan
tűz
izzik már a galagonya
bika csöke csavarodna
hamu alatt dalol weöres
kicsi törpe jaj de ügyes
alakváltó szemfüles
tótszavakkal üveges
hanyattesett aratáskor
jóllaktam a balladákból
vezúv alatt fő tarhonya
selyem immár galagonya
lángra lobban pöndölalja
leány sikolt mert akarja
föld
leszakadt
part alatt
alszanak
fültő mögött
átoklyuk
Úristent is
vádoljuk
lilás tiara
bekeverték a kéket
malac farka fehér lett
forró vízben kopasztották
rőt parázson kotyvasztották
oltár előtt Istent imád
oltár mögött minden pinát
avar
a barna is rohad
a fekete sem gyász
levél lehull fű elszárad
hangszeredre vigyázz
ócska zenész víz megárad
elsodor ős partokat
mályva
gém felülről lefosott
nevető pofámba
szó bennreked
Arany János emléke
foltozott csak foltozott
megszáradt pogácsa
hamubasült vére
gnóm elmehet
kuss szerepére
gém fáradtan nádba búj
hideg szél fúj számba fúj
vérvörös
csak Kanadában
vadásztrombitában
fészkel az a madár
vidám Stüszik táncot járnak
öreg grizli furulyálgat
seggen ülünk Tisza-mentén
kuka a száj szakadt mellény
öszetört a batár
lovunk csontja megmaradt
Sihelnik vad fiákere
végigzörög makadámon
ki jár arra ki jár erre
fölsír önző alabástrom
két gerlice vére folyik
alkonyodik
alkonyodik
hazugság ül a pofámon
alatta a két tojás
gyönyörűszép vízfolyás
aki üli elátkozza
legrosszabbat reám hozza
gyertyán
harminckilences
tábori fapina
dörzsölgessed
rózsaszín
doberdón
röhög a kín
mohából szőtt
baldachin
cinóber
törött nyakú vércse
énekelget égen
Bíbor
Képíró úr
Baráth Ferenc
barátomnak
Csész-tó tükre
Úristen palástja:
Két jó bürge
falja, mögzabálja!
Két kisgyerök fölsír,
király és Júdás.
Kétezredös fülzsír:
örök vakondtúrás.
rubin
élünk
ölünk
élhetetlent
köszörülünk
ürülékünk
gyémántmező
vélem lehet
bürük nélkül
némán leső
átkos árkot
átszárnyalni
vánkos párod
véred alvad
rád vár ami
szerelmetes
engedelmes
meg degletes
ölünk
élünk
nincsen szép szó
csak kefélünk
nyihogunk
nyihálunk
nyílhat virág
minálunk
hervadt annak
bibeszála
vérgyöngy immár
csibeszája
szivárvány
tanácstalan vitézek
védenék várukat
csipkebogyó pirul
vörösesbarna
cinóber szél
szárítja
lenyúzott
bőrömet
óezüst
égi szózat
mezítláb
sámán dobja
táncát ropja
Rondó
Szétnéz a szent
Cigonya emlékének
Kit érdekel a világ?
S röppen alkotó
kezéből korall paletta,
tör harmóniát.
Szivárvány elhízott
derekát masniba
álmodja: dadog
az árva kérész.
- Verjük meg a bírót!-
neveti bajsza alatt
a fürge balhátvéd,
szakállát két
szepegő angyal
varkocsba fonogatja.
Kétágú vasvilla!
Valami églesők
megfejtenék mennyei
kódokat, csak
szerkentyűk és
túlművelt agyak
nem ismerik föl a
Tiszát: homok, agyag,
fűz, nyár, kőris,
büszke jegenye,
eper, mocsári tölgy,
csacsogó Csurgó.
- Hej halászok, halászok..!
S aranyhal.
Rum meg rum.
Padlásablak.
Jégvirág.
Ceruzacsonk.
Kálvárián kereszt.
Gólyahír.
Színváltó kikirics.
Varsa térdig vízben.
Rondó
Krisztus urunk alászállott:
tövén szagolta virágot.
Szent lett ettől az a bimbó,
babám ölén kacskaringó!
Október
Csönd árnyéka hullik avarra.
Kitárja négy szárnyát éji bimbó:
táncoló illata rámmosolyog!
- Húzz hatvanhatra! -
szól, s kopaszodik konok
ág, levele libben, lent a sötét
fagyot ölel, átkozódik a sikló.
Gyémánt fehérlik hajnal
kócoska hajában.
Állok a teraszon. Alant
feketén reszkető testem térdepel.
Reneszánsz oltár márványába
árva egérke álmát formázzák
kegyes vésők és szent hatalmasok.
Bankett jó Budában
Anna kisasszony
illedelmesen szellentett
kettőt.
Asztalokon gyertyák égtek.
Pikkelyeken estebédek.
néma breviárium
égi jánosbogarak
cérnaszálon
föld felé
gyomorgörcs
kagylóhéj
kuka csigaház
léptek
gyerekkor
haranglengései
álomtenger
túlélő rák
márványcápa
siketnéma
ferences
prédikál
ötszáz éve
rokka nyelve
anyámbeszéd
levelibéka esti imája
vedd le rólam
vidd el tőlem
égig érő
fa koronáján
lila virág
mimikri
megfojt
csak brekegni
uram
csak
csak
Ébredő puttó
Fény mossa végig
Rágcsálja régit
Csurgatott mézillatát
Sántikálja tél-világ
Napba pislog aztán
Vaksi aranypatkány
Eper
Ács József emlékének
Fakó, fekete, fehér.
Sorban. Köztük kereszt.
Útporból emelget szél
vándor köpönyeget,
varázsol pléhdob
sziluett köldökén.
Álmokat szétlop
rozsdavörös gém:
káva képet rámáz,
vödör ködös emlék.
Virágok, füvek,
imátok szüzet
fektet ágyra,
éltet vágya!
Rézhurokból gyémánt körtánc.
Lányok teste ringó málna.
Konyhácskából némán fölszáll
Tóth néni hív imádsága.
Kupicából lelkedbe szőtt
cirkalmat vetélő csónak.
Ez aztán az igaz világ!
Istenünk és ember előtt
értelmet ad minden szónak.
Átalúsztad égi Tiszát.
És megéled minden hajnal!
Ecseted bősz legénytánca
dudaszóval fölmagasztal,
bugylibicskát belévágja
blindvilágunk közepébe,
szét is reped lepedője.
Boldog, bús, borús csipáját
törli ki barna szeméből
Bartók bolondos brácsája.
- Micsoda álom! - kiált túlról
sántika szerelmem.
Lehull minden rozsda.
Pléh Krisztus köldök-kukkerén:
kukucs! Át világra,
tündéres pokolra.
Kép indul: ökör szuverén.
A fene is bánja.
cigányút
apám visszanyelt
szitka
ősvilág ősi
titka
Apokrif szerenád
Döngicsélése ébreszt.
Négy önpofon után
káromkodás.
Nyögvekelés.
Szaggatott csurgatás.
Gyerekkorban kerítésen átal.
Világ korhadt deszkái ellen.
Az volt ám a verseny!
Újfent döngicsélés.
Jobbom táltos rúgását
ültetem csudás zenekarba.
Kezetlen karmester
kikacsint ringből.
Hajnali vakarózás.
Csudazsírral kenegetem
fülcimpámat,
orrom hegyét.
Plafonon elsőhegedűs.
Függöny mögött
brácsás.
Holnap ünnepem talán.
Mekkora meglepetés ér majd!
Ablakom K-2-re nyílik.
Örökösen
Gyékény tövén nyár kuruttyol.
Délibáb múltat idéz.
Megindul vitéz
dédapám birkáitól.
Erőt kér Jézus urunktól.
Keríti nyakba tarisznyáját.
Szűréből bakaruha lészen.
Elsiratja kisded nyáját.
Őrt áll hamis határszélen.
Magyar Nemzeti
Spermabank
Szuperhideg gomolyog.
Átkozódás. Jégszilánkok.
Körülröpködik molyok.
Nem tudni, mit kiáltott!
Életrajzom
Romlott egem mennydörög
Lesnek engem ördögök
Pokolra szállok fehéren
A föltámadást megérem
Szenteste
Köröttem eltiltott arkangyalok.
Pipáznak szelíden, s köpnek földre.
Tisztaszoba közepébe.
Nagyapám bakaképe ragyog.
Utolsó vacsora terítéke.
Valakik késeket löktek körbe.
És fölsír áldott gyermek.
Emlőt emlegetnek
Lomha dadák.
Talpunk alól eladták Zentát,
Kanizsát, Adát.
Fölöttünk fényes csillag gagyog!
Május elseje
Ünnep hajnala gyermek Zentámban
ablakom veri. Jaj, de vártam!
Ablakunkban marsall mosolyog.
Ó, csámpás májusunk! Zenekar berúgott!
Ilyenkor már kotlik egy túzok.
Október
Csönd árnyéka hullik avarra.
Kitárja négy szárnyát éji bimbó:
táncoló illata rám mosolyog!
- Húzz hatvanhatra! -
szól, s kopaszodik konok
ág, levele libben, lent a sötét
fagyot ölel, átkozódik a sikló.
Gyémánt fehérlik hajnal
kócoska hajában.
Állok a teraszon. Alant
feketén reszkető testem térdepel.
Reneszánsz oltár márványába
árva egérke álmát formázzák
kegyes vésők és szent hatalmasok.
Zentai fájront
Veszteglő vonatok
Ködbe takaróznak
Lámpafény zizeg
Karót markolász
Jégbilincsben váltó
Két boros bakter
Őszes bajuszba
Bepödri a legszebb dalt
Ősi városomról
Bezárt a kátrányos klozet
Megdöglött a pad
Virgonc a görény
Pünkösd előtt, unokámmal
Néhány nappal hamarább szélfarkú
kutyánk átharapta villám torkát.
Stüszi vadász lenyilazta mélabút.
Tiszába hullott csillámkorlát.
Szellőcske lelkét elereszti,
ám fölakad hálóinge széle,
lényegét köldökig repeszti.
Göndör erdőcske. Cinke fészke.
Buzgást várjuk. Csodás forrás!
Bodza alatt nomád mozgás.
Kicsi lányka lopva néz ránk.
Barmok bőgnek, kecskék röhögnek,
aranybékák vígan görögnek.
Szélfarkú ebünk foga gyémánt.
- Ilyen kutyám csak nekem van,
no, meg neked, öregapám!
Kakas rendezi népét körbe,
angyal telepszik küszöbünkre.
